A tudat négy szintje IV. A jaguár

2020.06.27

Nyugati szelek, Anya, Jaguár nővér, Otorungo! Téged hívunk, Anyánk! Gyere és járj közöttünk! Taníts minket! Tanítsd meg nekünk a félelemnélküliséget, az utat a halálon túl! Legyél velünk. Aho!

A jaguár, a dzsungel vadásza, aki nem tér ki senki elől, de aki elől mindenki kitér. A jaguár szintjén látjuk, hogy a dolgok többek, mint azt elsőre gondolnánk. A jaguár az elme szintje, a hely, ahol a hitrendszereinkkel, az elménk erejével betegségeinket okozzuk, de az egészség állapotát is meg tudjuk teremteni. Itt találhatóak továbbá az érzések és érzelmek, s itt tároljuk a stresszt, ami távol tart minket az egészséges élettől. Itt nemcsak arról a stresszről van szó, amit az életünkben tapasztaltunk, amit az anyaméhben, a fogantatáskor megéltünk, hanem a szüleinktől, nagy- és déd-szüleinktől származó "stresszről", negatív élettapasztalásról is.

Sokunk nem tudja, hogy mily traumákat őriznek őseink, azok hogyan élték meg például a II. világháború borzalmait vagy az előző rendszer viszontagságait. Lehet, hogy valakinek a vagyonát vették, vagy épp valamelyik ősét bántalmazták. Nem kell ezekről tudnunk, de ezek mind ott vannak a jaguár, az elme szintjén. Ott őrizzük a DNS-ünkben, a sejtjeinkben. Lehet, emiatt tudat alatt nem meri valaki megteremteni a bőséget az életében, hiszen úgyis elveszik azt, vagy épp nem akar/mer mély, intim kapcsolatot kialakítani, hiszen úgyis erőszak és fájdalom lesz a vége.

Ezzel a területtel küzdöttem én is, amikor több mint fél évig húztam, halasztottam az indulásomat Peruba, mert ott volt bennem a félelem az ismeretlentől, és ez volt az a szint, ahol a párkapcsolati fájdalmaimat és ragaszkodásomat őriztem. De ilyen volt az is, amikor fejben kitaláltam, hogy pénzügyi tanácsadóként mennyire sikeres leszek, még akkor is, amikor a szellem és a lélek szintjéről folyamatosan ezekkel ellentétes iránymutatásokat kaptam. Végül az évekig tartó, saját magam által kreált szenvedésből, rémálomból elkezdtem felébredni, és ekkor tudtam elindultam Dél-Amerikába.

Ahhoz, hogy meggyógyítsuk magunkat, követnünk kell a jaguárt, aki félelem nélkül járja az esőerdőt, és átvezet minket a halálon és a félelmeinken, s így mi is félelem nélkülivé válhatunk. Elkezdjük nem azonosítani magunkat a rémálmainkkal, az érzéseinkkel, a szüleinkkel vagy épp a társadalommal.

Az amazonasi sámánok a traumákat egy kicsit másképp határozzák meg, mint ahogy azt sokan mások. Ők azt mondják, hogy a trauma nem az, ami velünk történt, hanem az, ahogy arra mi emlékszünk, ahogy a történet bennünk él. És abban a pillanatban, ahogy megértjük a tanítást, elfogadjuk az élet által kínált - sok esetben furcsa vagy fájdalmas - leckét, úgy a trauma meggyógyul.

Az erről a szintről való működés támogatja az álmaink megvalósulását az elménk és az érzelmeink segítségével, de csak akkor működik, ha a kolibri és a sas által megálmodott saját utunkat követjük, és nem a családunk vagy társadalmunk elvárásait. Ekkor van szükségünk a jaguár bátorságára és erejére, hogy kiálljunk magunkért, ahogy Galilei is kiállt a kor dogmáival és elméleteivel szemben, s ki tudta mondani, fel tudta vállalni az egyház előtt, hogy a Föld kering a Nap körül. De ilyenek a tűzoltók, akik, míg mindenki az életét mentve menekül kifelé az égő házból, ők az életüket is kockára téve másoknak igyekeznek segíteni. Ez a fajta bátorság segített engem akkor, amikor egy friss - éppen akkor alakult és csodás jövőt előrevetítő - kapcsolat helyett a saját utamat választottam.

Végeredményben elmondható, hogy a jaguár szintje megteremtheti a sas és a kolibri szintjének a csodás valóságát. Ha azonban nem azokból a szintekről inspirálódunk, nem a saját álmunkat követjük, akkor az álomból rémálom, a gyönyörrel teli életből pedig egy szenvedéssel teli sors vár ránk. De ebben az esetben sem szabad csüggedni, hiszen ez egy nagyon jó visszajelzés, s így vissza tudunk menni az alapokhoz, a szellemhez, és újra tudjuk kezdeni immár a saját életünk megálmodását.