A tudat négy szintje III. - A kolibri

2020.06.20

A Peruban töltött időszak alatt a kolibri volt az első a 4 állat közül, amivel/akivel találkoztam. Emlékszem a "fürdőszobában" voltam (patak felett egy palló és mellette egy lavór), amikor egy akkor még ismeretlen nagyon hangos zümmögő hangra lettem figyelmes. Először nagyon megijedtem és lelki szemeim előtt már egy óriási emberevő bogár jelent meg. Ekkor megpillantottam a levegőben egyhelyben "lebegő" valamit. Csak később jöttem rá, hogy a lélek és szív birodalmának megtestesítője tette tiszteletteljes látogatását nálam. Csak később jöttem rá, hogy ez a szimbólum, milyen jelentőséggel bírt.

A kolibri a nagy utazó jelképe. Ezen a szinten ébredünk tudatára, hogy saját utunk van. Ez az utazásunk elején sokszor szenvedésnek tűnik, de ahogy egyre jobban megismerjük magunkat, saját képességeinket, úgy ez az utazás átalakul a felfedezés kalandos útjává. Ez történt velem is, amikor Peru dzsungelébe megérkeztem. Eleinte nem vettem észre a csodákat magam körül, az erdő szépségét, a fák és állatok gyönyörű mivoltát, csak a rettegés és a félelem volt. Emlékszem, hogy mielőtt megérkeztem a táborba még Iquitos városában milyen nyugodtan meditáltam a szobában, miközben a város zaja és zűrzavara körbe ölelt (ami fel sem tűnt). Viszont a táborban, távol a civilizációtól még a szemem becsukása és az éjszakai alvás is nehézséget okozott, az meg hogy mindezt egy függőágyban tegyem pedig növelte a kihívásaim sorát.


A kolibri testének a formája és súlya alapján sok tudós szerint nem kéne tudnia repülni, az életünkben lévő "szakavatott tudós" a mi utunkról is hasonlóan vélekedhetnek. Ahogy ezt a csöpp madarat sem érdekli mások általi megítélés, úgy nekünk is ezt kell tennünk és szárnyalnunk a saját életünkben. Nem arra fókuszálni, hogy megtaláljuk a több száz virágot, ami az életben maradáshoz szükséges, nem a túlélésben "működni", hanem az előttünk lévő utazás izgalmára fókuszálni. A kolibri sem aggódik, amikor Észak-Amerikából, Kanadából az éves vándorútját megteszi Dél-Amerika felé, nem gondolkodik, hogy hol lehet a következő nektárral teli virág, s ez a tanítása számunkra is.

Ezen a szinten ismerjük fel, hogy a problémák nem mások, mint új lehetőségek a fejlődésre és hogy a szándékunk alakítja a valóságunkat. Itt agyunk leginkább théta-hullámokkal működik, ami egy rendkívül kreatív észlelést tesz lehetővé. Itt megértjük, hogy a válásunk vagy egy munkahely elvesztése egyszerre egy vég és egy kezdet is, hogy az események miért és hogyan szolgálták a további életünket, vagy hogy valakinek az elmúlása egyszerre lehet szomorú és örömteli, amiért láthatjuk az illetőt átkelni egy másik dimenzióba.


Megszabadulni a mindennapi gondoktól és hagyni, hogy a lelkünk szárnyra kapjon, sokszor nem egyszerű feladat. A nehézséget az okozza, hogy megoldandó problémaként a jaguár szintjéről szemléljük az életünket, és egyre keményebben és keményebben törjük magunkat. Elhagyva a megoldási listákat és a kimerítő erőfeszítéseket a megoldás, ha hagyjuk, hogy lelkünk találja meg a választ a kérdéseinkre. Ez szintén ismerős a saját életemből. Sokáig fejből próbáltam megoldani a párkapcsolati problémáimat és kerestem, hogy mi velem a baj, mit csináltam rosszul. Pedig, ha láttam volna egy magasabb szintről, hogy annak a kapcsolatnak már vége, és nem ragaszkodtam volna hozzá, akkor kész lettem volna nyitni az élet más csodái felé.

Ez az életfelfogás, szemlélet arra késztet minket, hogy átírjuk saját személyes történetünket, s úgy tekintsünk magunkra, mint felfedezőkre, utazókra, kalandorokra, akik a saját életük Indiana Jones-ai. Ez viszont megköveteli, hogy felszámoljuk régi, sajátunknak vallott mintákat, nézeteket és nyissunk az új felé. Ilyenkor felszámoljuk a rendetlenséget magunk körül, kiselejtezzük a nem használt dolgainkat. De ez csak a kezdet, ez csak a felszíne az átalakulásunknak. Sok esetben ezt követi a minket már nem szolgáló jelképek, szimbólumok elhagyása, majd, ami talán a legfájdalmasabb, emberek eltűnése életünkből.

Egy elvált nőnek például nem elég kidobni, eladni a menyegzői ruhát, jegygyűrűt, hisz ez ebben az esetben a kígyó vagy a jaguár szintjének a megoldása. Át kell éreznie, hogy mit kapott, mit veszített, át kell esnie az elengedés folyamatán, hogy nyitottá váljék az újra. Meg kell élnie a gyásznak a fájdalmát és a szabadságnak a jóleső érzését is

De ez éppúgy igaz rám is, amikor a kolibri megjelent az első napjaim egyikén. Ott jelezte, hogy jó úton vagyok, de az akkori tudatállapotom, energiaszintem és félelmeim miatt sokáig nem vettem észre a csodát a "fürdőszobában" a dzsungel közepén, csak néhány héttel az utam megkezdése után. Ha akkor van egy kis tudatosságom, akkor már ott láthattam/érezhettem volna, hogy az utam a legmagasabb szintekről, a sas és a kolibri, a szellem és a lélek szintjéről van támogatva.


Nagy lelki erő és bátorság szükséges ahhoz, hogy elfogadjuk egy régi álmunk, vágyunk elengedését és rájöjjünk, hogy ez nem egyenlő a bukással, sokkal inkább egy új utazásnak a kezdetének örömteli megszületése.