A tudat négy szintje V - A kígyó.

2020.07.05

A cselekvés és a fizikai valóságunk szintjét a kígyó képviseli. Itt nincsennek tervek, érzések csak az ösztön, ami hajt minket előre. Néhány egyszerű szóval össze lehet foglalni ezt a tudatállapotot: támad, elfut, eszik, pihen, szexel.

Jelenlegi, nyugati társadalmunk magasztalja ezt a tudatossági szintet (a jaguár mellett). Ezen a szinten jelenik meg a feltételhez kötött "szigorú szeretet" hozzáállása és a ragaszkodás, hogy a másik fél mindenképpen válaszoljon a kérdésemre: "Velem vagy, vagy ellenem?". Itt az van, ami van, az asztal az asztal, a veszély az veszély, a préda pedig az élelmünk csillapításának forrása.

Amikor arról beszélünk, azzal dicsekszünk, hogy a honfoglalás korában az őseink meghódították, végig portyázták Európát, kifosztották a városokat, kardélre hánytak mindenkit és csak akkor álltak meg amikor a lovaikat megitatták, akkor a kígyó tudatossági szintjéről szemléljük a történelmet. Büszkeséget érzünk, hogy ezeknek a bátor harcosoknak, hódítóknak a vére csörgedezik ereinkben, és ezt az erőt hagyták örökül. Azt persze nem látjuk, hogy a rengeteg portya, amit az akkori világ ellen vívtunk, a másik oldalra, a többi népre milyen hatással volt. Nem látjuk, hogy mennyi ember veszett oda, mikor városok és falvak álltak lángokban. Miért is látnánk? Hiszen nem velünk voltak, tehát ellenünk.

Ezen a szinten, nincsennek érzelmek vagy gondolatok, csak a tiszta ösztönök. Azt tesszük, ami az alapvető működéséhez kell, ami a maslow piramis alapját képezik, azaz támadunk vagy futunk, eszünk és dugunk. Ezen a szinten nincsenek magasztos célok, víziók, álmok, amelyek értelmet adnak az életünknek, csak és kizárólag a tettek és az azokat irányító alap ösztönök vannak. Ezt a szintet akkor tudjuk megfelelően használni, ha az e feletti szintek erejét megszereztük, beépítettük és ezeknek megfelelően felvállaljuk tetteinket és haladunk, lépéseket teszünk a saját utunkon.

Emlékszem amikor majd két hónap Iquitos-ban (és a környező dzsungelben) élés után megéreztem, hogy mennem kell, indulnom kell tovább. Eleinte csak azt éreztem a sas szintjén, hogy a maradás kényelmetlen, nem szolgál, az utam ezen része a végéhez ért. Majd megjelent a kolibri és elkezdtem jeleket kapni, hogy Tarapoto-ba menjek. A Tobaccero (Jeremy), akivel a diétákat is csináltam oda utazott, egy sámán asszonnyal (Naisa) is ott tudtam találkozni és egy másik gyógyító (Heriberto) is válaszolt egy levelemre. Jaguárban megterveztem az utat, megvolt, hogy mikor indulok és milyen úton. Majd jött a kígyó szintje és amikor lépni kellett volna egy mélységes rettegés fogott el. Olyan szintű volt ez a félelem, rettegés, hogy végül visszaváltottam a hajójegyem és plusz egy hetet töltöttem a városban. Akkor még nem tudtam, de ez azért volt, mert a cselekvés szintjén, a kígyó birodalmában rengeteg félelem, blokk volt bennem és az utazás lehetősége ezeket a gombokat nyomta be. Majdnem egy hét kellett ahhoz, hogy ezeken átdolgozzam magam és el tudjak/merjek indulni.

Ennek a szintnek a megfelelő működése azt jelenti, hogy tesszük, amit tennünk kell, megcsináljuk a feladatot. Használjuk a fizikai és szellemi erőnket, ösztönösen kivásszuk a jó akciót és azzal egy időben cselekszünk is. Nem meditálunk vagy tervezünk órákat, nem egy magasabb szintről kérünk engedélyt (hiszen ezt már megkaptuk), hanem a tettek mezejére lépünk.

Tavaly októberben az volt a tervem, hogy 2,5 hétre visszamegyek Dél-Amerikába, Ecuadorba és Kolumbiába. Indulásom előtt pár nappal tüntetések, lázadások törtek ki, így majdnem egy héttel az eredeti indulás után tudtam menni. Végül az utam 12 napos lett, de mivel a cselekvésre fókuszáltam, arra, hogy mit tudok elvégezni, azaz a kígyó színjén maradtam, nem pánikoltak, hanem a feladatomra figyeltem, így mindenre volt időm. Ehhez persze kellett a többi szintnek az ereje, bátorsága is, hiszen ezek csak egyben tudnak működni.

Itt a "fejlett" nyugaton a legtöbben csak a jaguár és kígyó szintjén élnek, amivel anyagi biztonságot tudnak elérni, de mivel nem a saját utukat követik, így nem boldogok. A másik véglet akik belemenekültek a spiritualitásba és csak a sas valamint a kolibri szintjén működnek, s így ők érezik, látják, az utukat. De sem azt nem látják, hogyan tudnánk megvalósítani, sem azt, mit kellene tenniük, cselekedniük. És persze van az az eset (én is sokáig ezen a szinten voltam), amikor a szellem, a lélek, az értelem és érzelem is megvan - sas, kolibri és jaguár -, de hiányzik a tetterő, a cselekvés. Az ilyen emberek érezik az utukat, látják a lépéseket, de nem tudunk rajta előre siklani, előre menni. Ennek a szintnek a meglépése a mai napig okoz nehézségeket számomra.


Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem tartott ebben az utazásban, a tudat négy szintjén. A leírtakat Dr. Alberto Villodo tanításai inspirálták. Ha valakit melyebben, részletesebben érdekelnek ezek, akkor állok rendelkezésére, de a Alberto könyveinek, videóinak a megnézésére is bátorítok mindenkit.